Borderline Naplók

Egy másik típusú alkoholfüggőség

 

Ez egy másik típusú alkoholfüggőség.

Nem kémiai, hanem érzelmi. Nem a testem, hanem a lelkem. Az a nagy helyzet, hogy ezzel szerintem nagyon nem vagyok egyedül. Sok fiatal érezheti ugyanezt, pusztán azért, mert olyan időket élünk, amikor a buli alkohol nélkül el sem kezdődik. És számítunk rá, hogy segítsen ellazulni, bulizni és kavarni.

 A különbség, amiben az én esetem eltér másokétól az, hogy nekem nem is szabadna innom. Vagyis, nem tilos, de nem is ajánlott és igenis veszélyes.

Igazából azt már az elejétől kezdve tudtam, hogy nem ajánlott, hiszen már a legelején elolvastam a betegtájékoztatót. Már egy éve pszichés gyógyszereket szedek a mentális betegségeimre (depresszió, Borderline személyiségzavar, étkezési zavar). Viszont úgy voltam vele, jó laza fiatal módjára, hogy ami nem tilos, azt szabad, és amíg nem tilos, addig nem adom fel, nem hagyom abba csak úgy. Már ekkor belegondolhattam volna, hogy nem-e riasztó az, hogy én ennyire óckodom az alkohol feladásától és hogy ez vajon miért van?

Na, mindenesetre első körben nem gondoltam bele. Csak folytattam az addigit: ha elmentünk este kocsmázni, vagy bulizni, ugyanúgy addig ittam, amíg nem éreztem jól magam – berúgtam, mint a haverjaim, hisz valahol ez volt mindenkinél a cél: a berúgás s azáltal a lazulás. Anélkül nehéz volt elképzelnem az estét. Azt azonban már korábban is észrevettem, hogy a „jól vagyok”-ból hamar átcsaphat az részeg énem a nagy mélabúba és más is mondta, hogy én olyan „szomorú részeg” tudok lenni (egy idő után). Nem meglepő, hisz mint amikor utánanéztem megtudtam, az alkohol egy depresszáns. És én közben antidepresszánst szedtem. Ironikus.

Mindenesetre, amikor elkezdtem ezt érezni, egyszerűen vagy ittam még vagy elmentem haza aludni, és a „probléma megoldódott”.

Aztán most egy pár napja a pszichológusom említette, hogy a nyár óta szedett, sokkal komolyabb antipszichotikumra inni sokkal nagyobb kockázatvállalás, mint az antidepresszánsra. Ugyanis, mint az alkohol, a gyógyszer is szorongást old, hangulatot stabilizál, és ezáltal ellazít (el is alszom egy órán belül utána). Ha iszom, majd beveszem a gyógyszert (és be fogom venni, hiszen minden este szedni kell, nem lehet csakúgy kihagyni), akkor akár olyan szinten is „ellazulhatok”, hogy a légzésem is leáll. Instant halál. Na, itt már kicsit megijedtem. A barátnőm emellett még mesélt az öccsének egy barátjáról, aki tüdőgyulladást kapott, mert a szervezete legyengült, mivel alkoholt is ivott a szintén pszichés antidepresszáns gyógyszereire. Itt kicsit észbe kaptam.

Gondolkodni kezdtem. Abba kéne hagyni, de minimum vissza kell fogni az alkoholfogyasztásomat. De ez a gondolat miért érződik ennyire lehetetlennek? És megijedtem tőle. És attól pedig még jobban megijedtem, hogy a józan estéket ennyire lehetetlennek gondoltam.

Itt valami mélyebb probléma lesz.

Ez egy másik típusú alkoholfüggőség. Érzelmileg számítok rá. Nem a testem van rászokva, hanem a lelkem, úgymond-, érzelmileg ez az a támasz, ami tudom, hogy ellazít, hogy ne legyek ennyire merev, ennyire apáca, ennyire karót nyelt, ennyire „nem jó buli”, ennyire nem spontán. Mert ha iszom, a gátlásaim feloldódnak és nem analizálom túl minden egyes beszélgetést és nem bánt meg, ha beszólnak, hanem visszaszólok. És nem szorongok, és nem aggódom, hogy elég jó fej vagyok e hisz ha iszom, a világ összes önbizalma az enyém. Miközben önértékelési problémáktól szenvedek.

Érzelmileg számítok arra, hogyha iszunk, jól fogom érezni magam, minden hülyeségen fogok nevetni, meg tudok nyílni és nem zavartatom magam, hogy önmagam adjam, és nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Maximum másnap reggel fog érdekelni.

Érzelmileg számítok arra, hogy kell az alkohol, hogy feloldódjak, és jól tudjam érezni magamat, ha elmegyek bulizni.

De ha ezek a haveri összejövetelek az ivásról szólnak, vajon hogyan fogok illeszkedni a társaságba, ha nem iszom?

És még nagyobb kérdés: jól tudom-e érezni magam akár alkohol nélkül is? . Félelmetes, hogy nem tudom magabiztosan kijelenteni, hogy a válasz „igen”.  

Vajon jól érezném magam ezekkel a haverokkal alkohol nélkül is? Egyáltalán barátok ők vagy csak ivós cimborák? Vajon kinéznek e majd, ha én leszek az egyetlen húszéves, aki nem iszik, mert gyógyszert szed?

És vajon így is jól érzem-e magam majd?

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!