Könnyek
A könnyek arcomra száradnak
Nyomtalanul szívódnak fel
a vádaskodó világ tekintetei elől
mint ki sosem volt
sosem létezett
sosem lázadott
A mosoly ügyetlenül ül arcomon
ki nem odavaló
mit keres ott?
miért tettet és miért hazudik?
vörös méreg gyűlik a tüdőmben
s fojtogató füstje dühöm
lelkem torkaszakadtából ordít
de a zajt csak ő hallja
Hangja süket fülekre talál
a vádaskodó világ elfordul
ha nem látom nincs is
ha nem hallom
nem kell látnom
nem kell érdekeljen
Sem.
Félek
Félek, hogy a tudatlanság
ellenszenvet szül
hogy az előítéletek
nem semmisülnek meg
csupán attól,
hogy a személy az, kit ismerni véltek
Félek, hogy ők is megijednek majd
Tőlem, a dolgaimtól
s mivel kezelni nem tudják
inkább meg sem próbálják
s elutasítanak
hisz az egyszerűbb
Félek, hogy a kialakult képet
és az elképzeléseket
nem tudom megváltoztatni majd
mert nem mondom, ha nem kérdezik
és mi van
ha egyszerűen csak rám alkalmazzák majd
a figyeleméhes drámakirálynő
trendkövető emós képét
és nem azt értik meg
hogy ez
az elkeseredés
a reményvesztettség
a kilátástalanság
Könnye
nem olyasvalami amiből viccet lehetne űzni
Félek, bár tudom
hogy a vicc a tudatlanságból
és az értetlenségből fakad
Mégis mi van
ha tényleg így gondolják
és a vicc marad
Csak mondanom kellene
ha zavar
de a szégyen erőteljes méreg
Torkomba fojtja szavaimat
Túl sok a társadalom előítélete
miként tudnám semmissé tenni
az összeset?
~
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: