Szóval, pszichomókus kell?

Nagyon tabu ez (is, úgy tűnik, csak a tabukról tudok papolni) az egész pszichológus téma, ami valamilyen szinten meglep, hiszen teljesen természetes emberi vágy, hogy kibeszéljük magunkat, hogy megértsük saját magunkat. Arról nem is beszélve, hogy a lélek rendben tartása csaknem olyan fontos, mint az, hogy a testünkre vigyázunk. Ha megfázunk, orvoshoz megyünk. Viszont ha a lelkünk sérült meg, szégyellünk orvoshoz menni vele. Az mitől ennyire más? Mindkettő egy időszakos betegség, amit kezelni kell: az egyiket a fül-orr-gégész gyógyítja, a másikat pedig a pszichológus/pszichiáter.

Nem tudom, miért gondolják azt egyesek, hogy bizonyos korúnak kell lenned ahhoz, hogy jogod legyen lelki hullámvölgyekhez és problémákhoz, lelki mélységekhez. Van, aki úgy tartja, hogy ha a fiatal jelzi, hogy a lelke beteg, csak hisztizik, csak hormonok, hisz a tinédzser és a huszas éveid életed legszebb évei és egyébként is, mi baja lehet valakinek ennyi idősen, hisz iskolás, dolgoznia nem kell, családját nem kell eltartania és még csak felelőssége sincsen.

Egy külön regényt tudnék arról írni, hogy nekünk is jogunk van ahhoz, hogy rosszul érezzük magunkat. Alapvetően a lényeg az, hogy kor, körülmény és nemtől függetlenül mindenki és bárkinek szüksége lehet pszichológusra és igenis bárki érezheti rosszul magát és joga van ahhoz, hogy a lelkét kezelje, ha éppen arra van szüksége.

Hisz a betegséget gyógyítani kell, akár fizikai, akár lelki.

A pszichoterápia nem a varázsgyógyszer, ami mindent megold, és nem csodatévő varázsló a pszichológusod sem. Mégis, sokat tud segíteni. Egy külső, szakmai nézőpont tud útmutatást adni- pontosabban nem tanácsot ad, hanem rávezet téged arra, hogy mélyen legbelül mit érzel. Az, hogy annak megfelelően hogyan fogsz cselekedni, az már rajtad áll. Rálátást nyerhetsz a saját lelki működésedre és sokat tudhatsz meg saját magadról – fejlődésre is teret és lehetőséget ad. Viszont, neked is bele kell raknod energiát és munkát- ez nélküled nem megy.

Száz szónak is egy a vége; a pszichoterápia nagyon sokat tud segíteni. Mégis, tabunak és szégyennek tartjuk, egy olyan dolognak, amiről „inkább ne is beszéljünk”, egy olyan problémának, amiről inkább „nem is beszélünk” és homokba dugjuk a fejünket.

De hát hol találok manapság pszichológust? – kérdezed. Hisz bezárt a Sárgaház!  

Pszichológust/pszichiátert ( a pszichológus a pszichoterápiát, a „beszélgetőset” vezeti, a pszichiáter pedig gyógyszert ír fel, ha a pszichológussal egyetértésben úgy határoznak, hogy a betegnek segítség lehet) bármilyen meglepő, lehet TB támogatottan, TAJ kártyával is találni. Csak ráérős kell, hogy legyen a problémád, hiszen a fantasztikus egészségügy itt is brillírozik – több mint egy hónap is lehet a várólista. Jó esetben. Ha szerencséd van és egy orvos valahova be tud nyomni téged, akkor is nagyon maximum kéthetente járhatsz hozzá- szintén, jó esetben, ha szerencséd van. A havi egy a leggyakoribb, az általános, amit remélhetsz. Amivel adtál a sz*rnak egy pofont, az semmire nem elég. Képzeld el, hogy van egy gyógymód, de csak havonta egyszer juthatsz hozzá egy kicsit, az idő többi részében pedig egyedül küzdesz a bajjal tovább. Olyan, mintha a gyógytornász csak havonta negyven percre vállalna el. Az semmire nem elég, mondod te. Na, látod, a pszichológussal is ez a helyzet.

A pszichológia egy terápia, ami több ülésből áll. Egy óra alatt még senki nem váltotta meg a világot, így egy –két ülés neked sem lesz elég arra, hogy mindent megérts és megoldj. Nem csak az orvosnak kell idő, hogy kellőképpen tudjon kezelni téged, de neked is szükséged van időre, amíg összeállnak a dolgok, megérted az érzelmeidet. Ez egy teljesen új gondolkodásmód, működés. Egy lelki fejlődés lehet, ha jól csinálod. Ezt meg kell tanulni, ennél fogva nem is megy máról holnapra.

Szóval a TB támogatott nemigen elég. Marad a magán. Ami egy vagyon, csak hogy körülbelül értsétek, 10-15 ezer között mozog egy ülés, ami 50 perc.

Szóval milliomosnak kell lennem, hogy fizetni tudjam a pszichológusomat, ahova minimum hetente egyszer el kell menni, hogy valóban hatékony és elég lehessen a terápia.

Ami szívás, mert a lelki nyomorékonyságom miatt nemigen megy semmi, szóval hogyan leszek így milliomos, aki ki tudja fizetni a pszichomókust?

Na, jó, abbahagytam. Gondolom mindenki érzi és érti a szarkazmust. A lényeg az, hogy sajnos annak ellenére, hogy a lelki betegséget ugyanúgy gyógyítani kellene, mint a fizikait, a mai Magyarországon (és sajnálattal teszem hozzá, hogy más európai országokban sem sokkal jobb a helyzet) ha a beteg nem tud eleget félrerakni rá, nem jut el hatékony terápiára és egyedül marad a bajával.

Ami sajnos idővel nem múlik. Csak még betegebbé tesz- akár bármelyik kezeletlen betegség.